Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Tavaly visszaesett a német gazdaság


Német gazdasági hírek és infók
A magas infláció, az emelkedő kamatlábak és a lassú világgazdaság miatt a német gazdaság 2023-ban zsugorodott. A bruttó hazai termék az előzetes adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent, amint azt a Szövetségi Statisztikai Hivatal közölte. A német gazdaság több ok miatt lassult. A magas infláció visszafogta a háztartások vásárlóerejét, ezért csökkent a fogyasztás. Az Európai Központi Bank (EKB) történetében eddig legmagasabbra emelte kamatait a magas infláció miatt. Ez különösen az építőiparnak fájt, mivel így a háztartások kevesebb építkezést tudtak finanszírozni. Az exportőröket pedig a gyengélkedő világgazdaság érintette súlyosan. Ráadásul ott voltak (és még mindig Vannak) a politikai bizonytalanságok – az orosz-ukrán háború, a közel-keleti helyzet, tetézve a német kormány küzdelmével, hogy helyreállítsák a költségvetési egyensúlyt. Vajon könnyebb lesz az idei év? Sajnos ez sem biztos. Az n-tv által megkérdezett egyes elemzők kismértékű növekedésre számítanak, de az ismételt mínuszt sem zárják ki.

Német Gazdaság, Energia, Infláció

Német gazdasági infók, hírek.


GDP, Infláció: Romlik a német kormány gazdasági előrejelzése

Régóta nem titok, hogy a német gazdaságnak most nem megy olyan jól, sőt recesszióról is szokás beszélni. Erre az évre 0,4 százalékos GDP-visszaesést tervez a berlini koalíció – szemben a tavaszi szintén nem túl rózsás 0,4 százalékos vizionált növekedéssel. Ennek okát az energiaárakban látják, melyek egyre inkább beépülnek a lakosság által vásárolt termékek és szolgáltatások áraiba is. Az inflációnál egyébként jövőre jelentős enyhülésre számítanak a kormány tervezői: az idei éves átlagban 6 százalékra taksált inflációt követően jövőre mindössze 2,6 százalékos fogyasztói árnövekedésre készülnek. A kormány reményei szerint jövőre szerény gazdasági növekedés is elképzelhető – 2024-ben 1,3, egy évvel később pedig 1,5 százalékra számítanak. Minderről az inFranken portál számolt be 2023 október elején.

Már 2023 nyarán is gazdasági visszaesésről beszétek az elemzők

A német gazdaság a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb (2023 közepe) elemzése alapján 2023-ban a várnál nagyobb mértékben, 0,3 százalékkal fog visszaesni. A csökkenés elsősorban az ipari termelés várható csökkenésének tudható be. Jövő évre azonban a korábban jósolt 1,1 százalékhoz képest némileg nagyobb, 1,3 százalékos GDP-bővülést várnak az intézmény szakértői.

Összegyüjtöttünk pár hasznos infót, hírt a német gazdaságról, energiaellátásról, államadósságról és kapcsolódó témákról:

Államadósság

- Lélektani határ alatt az államadósság Németországban
- Németország államadóssága. kinek tartozik a német állam és mennyire van eladósodva?

ÁFA, MwSt Németországban

- Mennyi az áfa (MwSt) Németországban?

Infláció

Az utóbbi időben az infláció az egyik legfontosabb téma Németországban. Amit eddig a németországi infláció témájáról írtunk:

- Infláció Németországban. Mennyi az infláció Németországban idén és az elmúlt években
- Mi drágul jövőre Németországban?
- Ezek az élelmiszerek egyre szűkösebbek és drágák Németországba
- Miért találkozunk időnként üres polcokkal a szupermaketekben?
- Úgy nőnek egyes árak Németországban, hogy már fel sem tüntetik őket a katalógusban
- Négy éves csúcsot ért el a németországi infláció.

GDP, Gazdasági mutatók

- Mennyi az egy főre eső GDP Németországban. És Magyarországon?
- Német szegénységi küszöb. Mekkora jövedelem alatt szegény egy német?

Élelmiszerárak, élmiszerellátás

- Élelmiszerárak Németországban
- Megélhetési költségek Németországban
- Milyen élelmiszerből mennyi legyen otthon vészhelyzet esetére?

Energiatámogatás, fűtési támogatás, rezsicsökkentés

- Rezsicsökkentés német módra: Állami támogatás fűtésszámlák kifizetésére.
- Fűtési támogatás Németországban
- Energiatámogatás Németországban

Áram-, Gázszolgáltatók. Energiaárak, váltás.

- Melyik gázszolgáltató emel árat Gasumlage miatt?
- Hogyan előzheted meg a magas villanyszámlát Németországban?
- 5 könnyű fogás, amivel sokat spórolhatsz a fűtésen idén télen
- Energiaárak (áram, gáz) Németországban. Hogyan válthatsz szolgáltatót.
- Gáz szolgáltatók németországban. Hogyan válthatsz szolgáltatót.
- Áram szolgáltatók németországban. Hogyan válthatsz szolgáltatót.
- Német háztartások átlagos áramfogyasztása.
- Elutasíthatnak az áramszolgáltatók, ha túl gyakran váltasz?
- Hogy termelhetsz napelemmel áramot bérlakásod erkélyén?
- 24 leghasznosabb energiatakarékossági ötlet. Így szállhat szembe a magas energiaárak okozta plusz kiadással

Energiaellátás Németországban

Energiaellátás Németországban

Fogyasztóvédelem

- Fogyasztóvédelem Németországban

Euro-Forint árfolyam

- Euró - Forint árfolyam

 


<<<- vissza az "INFÓTÁR" főoldalra.
i

A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.

Legutóbbi cikkek

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top