: A kártya-formátumú vezetői engedélyek bevezetését követően az EU immár a következő újítást vette tervbe az összes aut
Infók
Mi van a bőröndödben, amikor a magyarországi szabiról visszatérsz? Felmérés.
már 6: Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit hoztok vissza magatokkal Németországba egy magyarországi pihenő után, egyszersmind,
Februárban váratlanul felgyorsul a német infláció
már 4: Az EU-ban a harmonizált statisztikai módszer szerint számítva az árak 9,3%-kal emelkedtek az egy évvel korábbi azonos
Gazdasági totálkár: Ez az elszámolás menete
már 18: 2022-ben a Német Szövetségi Statisztikai Hivatal naponta 9200 közlekedési balesetet regisztrált Németországban.
Bónuszok a munkahelyen és adózása
már 3: A németországi munkaadó a munkavállaló motivációját és teljesítésének díjazását bónuszokkal ismerheti el.
Mennyi az egy főre eső GDP Németországban. És Magyarországon?
júl 5: Hogy áll a német és magyar GDP?
Utolsó frissítés: 2023. március 2.
Bűnözés Németország pályaudvarain: Hol a "legégetőbb a talaj"?
már 11: Bűnözés Németország pályaudvarain: Hol a "legégetőbb a talaj"?
Ezek a legveszélyesebb vasútállomások Németországban
A kérdés a német parlamentben is felvetődött, ahol is az AfD parlamenti képviselőcsoportja feltett egy kérdést a szövetségi kormánynak. A válasz szerint a nürnbergi központi pályaudvar egyike volt annak a három állomásnak 2022-ben, ahol a szövetségi rendőrség a legtöbb szexuális bűncselekményt, erőszakos bűncselekményt és vagyon elleni bűncselekményt rögzítette.
Lezárt bűnügyed van? Még nincs veszve!
feb 27: Németországban élő ügyfelemtől büntetőeljárásban történő képviseletre kaptam megbízást.
DiscoverEU: Sok ezer fiatal utazhatja be Európát ingyen
feb 27: Frissítve: 2023. február 27.
Németországi nyugdíj élvezése Magyarországon
feb 26: Élvezze külföldi nyugdíját Magyarországon
Koronarendeletek: Baden-Württembergben is megszüntetik őket
feb 25: Baden-Württembergben március 1-jén véget ér az összes koronás szabály
Intenzív traffipax-kampány: Április 21-én, csaknem egész Németországban
ápr 21: 2023. április 21-én egész Európára kiterjedő villámmaratont is rendeznek.
Mi változik Németországban 2023. márciusában?
jún 29: Mi változik Németországban 2023. márciusában?
Oldalak
A németországi magyar infótár
A nemetorszagi-magyarok.de oldal már a kezdetektől (2013 februárja) azt tűzte ki célul, hogy minél átfogóbban informálja a németországi magyarokat és azokat a magyarokat akik Magyaroszágról, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból vagy más helyekről szeretnének Németországba jönni. Egyértelmű volt számunkra, hogy nemzettársaink akik Németországba indulnak, itt kezdenek új életet sok esetben nem beszélik elegendő mértékben a német nyelvet ahhoz, hogy munkajogi, vagy egyéb jogszabályokat illetve jogszabály változásokat német nyelven megértsenek. Sok esetben még a németek sem értik a jogi nyelvet, nemhogy a frissen kitelepült magyarok.
Portálunkon több száz cikket írtunk már azóta és próbáltuk őket kategorizáni a könnyebb navigáció érdekében.
Témák:
1. Munka: minen a mi a munkavállallással, munkajoggal, munkavállalást érintő jogszabályokkal kapcsolatos (pld minimálbérek változása, felmondás, szabadság, Zeitarbeit, MiniJob stb).
2. Családi Ellátások, Támogatások: itt találjátok azokat a cikkeket melyek olyan témákat takarnak mint: Elterngeld, Kindergeld (családi pótlék), Mutterschaftsgeld vagy egyéb támogatások.
3. Autó: ide a képkcsival, gépkocsi biztosítással, lízingel, közlekedéssel kapcsolatos cikkeket tettük.
4. Család, Gyerek: számos olyan téma és jogszabály van mely a családosokat érint első sorban. Ezeket itt találjátok meg.
5. Vállalkozás: számos nemzettársunk vállalkozik vagy vállalkozna Németországan. Nekik is írtunk cikkeket remélve, hogy segítünk nekik az indulásban vagy abban, hogy a német jogszabályváltozásokat jobban megértsék.
6. Ügyintézés, Hivatalos Ügyek: Itt olyan témákról olvashattok mint az Anmeldung, Abmeldung (lakásból való kijelenzkezés vagy bejelentkezés) vagy egyéb börokratikus témák.
7. Lakás: rengeteg tudnivaló van a lakhatás, bérbeadás témakörben. Ezeket itt találjátok.
8. Beszámolók: néha olvasóink megosztják velünk és veletek a történeteiket. Ezeket itt találjátok.
9. Adó: Az adóozással kapcsolatos cikkeket itt találjátok.
10: Német Nyelvtanulás: számos nyelvleckét és nyelvtanulássak kapcsolatos cikket olvashattok ebben a kategoriában.
11. Biztosítások: Rengeteg fontos tudnivaló van erről a témáról itt Németországban. Itt sok cikket találtok.
12. Pénk, Bank: minden ami Bankszámlával, pénzkezeléssel befektetésekkel kapcsolatos.
13: Kalkulátorok: Itt szolgáltatókat hasonlíthattok össze (gáz, áram, internet, telefon) de ajánlatokat is kérhettek szolgáltatóktóol és biztosítóktól.
14. Betegbiztosítás: fontost téma nagyons ok kérdéssel. Itt böngészhettek.
15. Felmérések, Statisztikák: érdekes,a látogatóinknak releváns statisztikákat és felméréseket osztunk itt meg.
A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.
Értesülj e-mailben nemetországi hírekről és infókról
Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!
dfgdf
Legutóbbi cikkek
-
Beilleszkedés Németországban: Ingyenes és olcsó német nyelvtanulás
jún 29: A németországi beilleszkedés sikeréshez elengedhetetlen, hogy a nyelvet a lehető legmagasabb szinten elsajátítsd. -
Rokkantsági igazolvány: Igénylés folyamata, kedvezmények és feltételek
júl 10: Amiről itt szólni fogunk, az a súlyos rokkantság (schwer behindert) miatti igazolvány. -
Blokkolta a bank a számládat? Mit érdemes ilyenkor tenni?
jún 24: Basiskonto – (majdnem) mindenkinek lehet bankszámlája. A bank csak kivételes esetben tagadhatja meg a Basiskonto megnyitását A Basiskonto egy olyan fizetési folyószámla, amire különleges, a fogyasztók védelmét szolgáló szabályok érvényesek. Minden banknak kell ilyet biztosítani az azt igénylő ügyfeleknek, csak különleges esetekben utasíthatja el a számlavezetést és a felmondásra is törvényileg meghatározott feltételek fennállása esetén kerülhet sor. -
Közvéleménykutatás: Hány német spórol az élelmiszereken?
jún 24: Közvéleménykutatás: Hány német spórol az élelmiszereken? -
Jogosítvány átíratása Németországban: Mikor kell és hogy működik?
szep 24: Egyszerre csak egy uniós vezetői engedéllyed lehet. -
Idénymunka Németországban: Mik a jogi tudnivalók?
jún 24: Mit jelent az idénymunka Németországban? -
Figyelmeztetés (Abmahnung) német munkahelyen
jún 22: Munkahelyi megrovás: Határidők, indokok és egyéb tudnivalók -
Lakásbérlés járulékos költségei Németországban
jún 23: A földszinten van a lakás, viszont mégis karbantartási költségeket kell fizetnie a felvonó használatáért? -
Miként találhatsz gyorsabban szakorvosi időpontot Németországban?
jún 24: Kelt: 2023. június 22. -
Az autóvezetéssel kapcsolatos leggyakoribb mítoszok.
jún 22: Minél több idő telt a vezetési vizsgád óta, annál inkább támaszkodsz valószínűleg a járművezetői rutinodra, megszokásaid