Kérj ajánaltot több biztosítótól egyszerre. Részletek:
open_in_new

Regensburg

Regensburgi magyar címtár | Állások Regensburgban

Regensburg – Világörökségi helyszín a Duna partján


Regensburg közepes városnak mondható, 2019-es adatok szerint kb. 150 ezer lakosa van és Bajorország Oberpfalz nevű kormányzati körzetének a székhelye. A Duna partján fekszik és történelmi gazdagsága nem csak egy-egy oklevélben vagy szoborban lelhető fel, hanem olyan jó állapotban maradt meg, hogy az UNESCO 2006-ban felvette a világörökségi listára.

Néhány szóban a történelmi múltról


Marcus Aurelius császár idejében említik először római erődítményét 179-ben. A helyi castellumban állomásozott egy egész légiónyi katonaság, mintegy 6000 főnyi sereggel.

A középkorban már nagyon korán püspöki székhely lett, már a 700-as évek elején, az érett középkor kezdetén pedig - 1050 körül – negyvenezer lakosával egy ideig a birodalom legnépesebb városa volt. Ennek a kornak a román majd később gótikus építészete a mai napig meghatározza a történelmi belváros arculatát. Nemsokára birodalmi városi rangra emelkedett, és később több birodalmi gyűlést is itt tartottak. Néhány évszázaddal később, a harmincéves háborút követően (1663 és 1806 között) itt gyűlésezett az ún. “örökké tartó birodalmi gyűlés”, melyen a tagállamok követek útján képviseltették magukat.

A nácik idején Regensburg azon kevés hely közé tartozott, melyek nem álltak be könnyen a sorba, így 1933-as országos hatalomátvételkor a városi polgármestert csak erőszakkal tudta az SA eltávolítani.

A város a második világháború pusztításait viszonylag jól átvészelte, a történelmi városmag is viszonylag kevés kárt szenvedett. Mindez annak ellenére, hogy a város egyik külső részén volt a Messerschmitt repülőgépgyár egyik üzeme, amit a szövetséges bombázók már 1943-ban elpusztítottak. Építészeti szempontból talán a legnagyobb veszteséget a középkori hidak elpusztulása jelentette, amit a visszavonuló német csapatok robbantottak fel.

Hogyan tudod megnézni az egyedülálló műemlékegyüttest?


Az első válasz az lehetne, hogy otthonról. Ez a válasz sohasem volt érvényesebb, mint 2020 végén, amikor a koronavírus miatt szinte minden zárva van. Csak kattintsatok ide, és sok-sok képet láttok a több mint 1000, különböző korokból származó műemlékről: https://www.regensburg.de/welterbe.

És hogyan tudom majd élőben is megnézni?

Amint az utazási korlátozások megszűnnek, sokféleképpen jöhetsz majd. Saját reptere nincs a városnak (a legközelebbi Münchenben van), de vonattalbusszal is jöhetsz. Ha éppen a rugalmas telekocsi-ajánlatok valamelyikét választanád, akkor válassz az oldalunkon levő bőséges kínálatból.
 

Nürnbergi Magyarok

Szerbia-Németország útvonal


EMAIL MOBIL

directions_car


phone_android +36 20 520 8408

email -

access_time Indulási idő: v, 2018 dec 02, 07:00

event_seat Helyek: 5

euro_symbol Utiköltség: 80 EUR

Kedves Utasok! December 2-án indulunk Szabadka-Dreieich útvonalon a fent említett városok érintésével. Érdeklődni a következő telefonszámok egyikén lehet: +49 163 6829 651 +36 20 520 8408


Németország-Szerbia útvonal


EMAIL MOBIL

directions_car


phone_android +491636829651

email -

access_time Indulási idő: p, 2018 nov 30, 00:15

event_seat Helyek: 5

euro_symbol Utiköltség: 80 EUR

Kedves Utazni Vágyók! November 30-án, pénteken indulunk Németország-Szerbia útvonalon, Szabadkáig, december 2-án, vasárnap pedig vissza a megadott útvonalon. Érdeklődni a következő telefonszámok egyikén lehet: +49 163 6829 651 +36 20 520 8408


Gyorsjárat, heti 2 alkalommal!


EMAIL MOBIL

directions_car


phone_android

email

access_time Indulási idő: h, 2018 nov 05, 08:00

event_seat Helyek: 6

euro_symbol Utiköltség: 100 EUR

Üdvözlöm! Foglalás után telefonos egyeztetés szükséges! Kisebb kitérőt vállalunk, megbeszélés alapján! Az érkezési idő a forgalmi viszonyok függvényében változhat! Útvonal: Dortmund-Siegen-Frankfurt-Hanau-Würzburg-Nürnberg-Regensburg-Passau-Linz-Sankt Pölten-Bécs-Győr-Tatabánya-Budapest-Kecskemét-Szeged Tel.: 30/3835477


Gyorsjárat, heti 2 alkalommal!


EMAIL MOBIL

directions_car


phone_android

email

access_time Indulási idő: v, 2018 nov 04, 05:00

event_seat Helyek: 6

euro_symbol Utiköltség: 100 EUR

Üdvözlöm! Foglalás után telefonos egyeztetés szükséges! Kisebb kitérőt vállalunk, megbeszélés alapján! Az érkezési idő a forgalmi viszonyok függvényében változhat! Útvonal: Szeged-Budapest-Tatabánya-Győr-Bécs-Sankt Pölten-Linz-Passau-Regensburg-Nürnberg-Würzburg-Hanau-Frankfurt-Siegen-Dortmund Kisebb kitérő megoldható!


Oldalak

Legolvasottabb cikkeink

-
Scroll to Top