Kiadhatod-e turistáknak a lakásod miközben elmész nyaralni?

Bérbeadó vagy? Reméljük az alábi infók segítségedre vállnak.
Komoly következménye lehet, ha turistáknak adod ki a bérelt lakásod
Elmész szabira és szeretnél pénzt keresni ezidő alatt bérbeadással? Komoly következményekre számíthatsz, ha Németországban a bérelt lakásodat a bérbeadó hozzájárulása nélkül pl. a nyári szezonban turistáknak adod ki példáuk AirBnB-vel. Amennyiben ezt eddig nem sejtetted volna, akkor ezt most feketén-fehéren kimondta egy német bíróság. A müncheni Amtsgericht egy nemrégiben hozott ítéletében AG (Az. 417 C 7060/21) kimondta, hogy ez akár a bérleti szerződés azonnali hatályú felmondásához is vezethet. A bírói ítélet igencsak szigorúan fogalmaz a konkrét esetben: hiába engedte meg a tulaj, hogy tartós kiadás céljából bérlőtársakat fogadjon maga mellé a főbérlő (Wohngemeinschaftot létrehozandó), ez semmiképp sem értelmezhető olyan tágan, hogy egymást gyorsan felváltóan turisták is legyenek a lakást használó személyek között. Ez a szigor különösen érvényes olyan településeken, ahol a rendeltetésellenes használat szabályozására külön szabályok vannak (Zweckentfremdungsgesetz vagy Zweckentfremdungssatzung) hatályban.
Lakás bérbeadása Németországban
- Mire figyelj lakás bérbeadásnál Németországban
Lakásbérleti szerződés
- mire figyelj oda albérlet szerződésnél Németországban? 7 tipp.
- miért fontos a figyelmeztetés bérleti szerződés felmondása esetén Németországban?
Lakbér emelése
- emelkedhet-e a lakbér lakáskorszerűsítés után?
Lakbér csökkentése
- mikor kérheted a lakbér csökkentését Németországban?
Mietpreisbremse - Lakbérplafon Németországban
- mikor és mennyivel emelhetik a lakbért Németországban?
- szigorítanák a lakbérplafont érintő törvényeket (mietpreisbremse) Németországban
- a bérleti díj növelése Németországban: nem minden lakbéremelés megengedett
Lakáskulcs
- elvesztetted vagy ellopták a lakáskulcsot? milyen költségeket ruházhat rád a bérbeadó?
Lakótér helyes kiszámítása
- mi történik, ha a bérbeadó hibásan számolja ki a lakóteret?
- mi van, ha kisebb a bérlakás, mint ahogy az a szerződésben áll?
Lakás renoválása
- kérhetem-e a bérbeadótól a lakás renoválását?
Károk a bérbeadott lakásban
- ki fizeti a beépített konyha javítási díját?
- karcolás a szalagparkettán: kell-e kártérítést fizetned a bérbeadónak?
- mely hibákat tűrheti el a bérbeadó kiköltözéskor?
- El kell-e távolítanod a falba fúrt lyukakat kiköltözéskor?
- kitehetnek a bérlakásból ha elhanyagolod
Későn kifizetett lakbér
- a későn kifizetett lakbér következményei
Milyen költségek ruházhatók a bérlőkre Németországban
- mely költségek ruházhatók a bérlőre Németországban?
- mely mellékköltségek ruházhatók át a bérlőre?
Grundsteuer - Telekadó, Ingatlanadó
- átruházható-e a grundsteuer (telekadó) a bérlőre Németországban?
Magyarországi lakás kezelése
Sokan azt hiszik, követségi hitelesítő pecsét és/vagy sok más dolog kell magyarországi lakás kezeléséhez. De ez nem épp így van. A valóság sokkal kedvezőbb. És nem csak érdemes, de sokszor szükségszerű lehet, hogy kintről intézkedj. Lássuk, mire van szükség ehhez: Otthoni ingatlan kezelése külföldről
AirBnB
- lecsap az adóhivatal az airbnb felhasználóira
- airbnb vagy hotel? mi olcsóbb Németországban?
<<<- vissza a "Lakásügyek" főoldalra.
y
A cikk tartalma informatív jellegű és nem tanácsadás ezért nem vállalunk érte felelősséget. Tanácsadásért és pontos információkért kérjük forduljon kompetens hivatalokohoz, szakemberekhez. A szakértők által írt cikkek tartalmáért ők felelnek.
-
: A többműszakos munkarend nemcsak gyári munkásokat, hanem a call centerben és egészségügyben dolgozókat is érinti.
-
Tudod, milyen autobiztosítások léteznek Németországban?
dec 17: Németországról köztudott, hogy milyen jól kiépített az úthálózata és erős milyen erősek az autók arrafelé. -
Szabadnapok 2024-ben Németországban
jan 7: Munkaszüneti- / Ünnepnapok Németországban tartományonként, 2024-ben -
Az AfD Sachsen bizonyítottan szélsőjobboldali
dec 17: A sachseni AfD-t négy év vizsgálat után a Verfassungsschutz (Alkotmányvédelmi Hivatal -
Túllépte a német gáztartalék a 100 százalékot
dec 28: Bármilyen fura is a címben szereplő állítás, pofonegyszerű fizikai magyarázat létezik rá. Az nyilván világos, hogy a források teljes töltöttségről számolnak bele, de akkor hogyan mehet a tartalék mégis 100% fölé. -
Mi a MiniJob Németországban és hogyan működik?
jan 8: A MiniJob aktuális és tervzett jövedelemhatárai. -
Magyar autópálya matricák 2024
dec 17: Tizenhat százalékkal drágulnak 2024-ben a magyar autópályamatricák Frissítve 2023 december 16. -
Ezek a 2024-es német munkaszüneti napok.
jan 7: Munkaszüneti és ünnepnapok Németországban 2024. -
Hogyan keress akár 40.000 eurót adómentesen Németországban 2024-ben. Példaszámítások.
dec 15: Sokan nem ismerik a németországi egyéni és családi adókedvezményeket melyek sok esetben évi több ezer euró többletet






















